ápr
5

 

 

Nőkről Nőknek – Styling és Bridal Coaching

 

2011. április 9., 10.00-16.00

 

PanArom Natúrkozmetikai Kft. előadóterme

1031 Budapest, Perc u. 2.

 

 

 

 

Szervezők és előadók:

Korpácsi Zia stylist, stílustanácsadó

Az üzleti életben a hosszú évek alatt felépített karrierjét hagyta hátamögött az igazi nagy szerelemért, a divatért. Elvégezte a MODART International stílustanácsadási szakát, majd megalapította saját vállalkozását, melynek fő profilja a stílus- és karrier-tanácsadás. Saját módszere szerint dolgozik ügyfeleivel, melynek során grafológiai ismereteit is segítségül hívja. A végeredmény: tökéletes megjelenés, mely külső és belső harmóniát tükröz.

 

Darvas Piroska esküvőszervező, esküvői tanácsadó

Korábban a közszférában dolgozott, ahol a munkája többek között protokoll rendezvények, ülések megszervezése volt. Ennek köszönhetően nem létezik olyan esemény, melyet ne tudna körültekintően, minden részletre kiterjedően, maximális pontossággal megszervezni. Harmadik gyermekének megszületése után döntött úgy, hogy megalapítja saját vállalkozását és a családi rendezvények, esküvők és kisebb céges programok megszervezését választja fő tevékenységének. Ennek immár 5 éve, azóta számos emlékezetes napnak volt nemcsak résztvevője, de szervezője is. A Magyarországon újdonságnak számító bridal coaching szolgáltatását azoknak a menyasszonyoknak ajánlja, akik esküvőjük szervezését nem bízzák másra, de bizonyos lépéseknél szükségük van támogatásra, segítségre.

 

Kettejük munkája 2 éve kapcsolódott össze. Piroska egyik kitalálója és létrehozója volt az Esküvőnap rendezvénynek, melyből kinőtte magát az Esküvőtrend Bemutató rendezvénysorozat (2010. november 13., Hotel Boscolo New York Palace). Ennek célja a következő évi újdonságok, trendek bemutatása volt, s itt Ziának is lehetősége volt bemutatni esküvői stylist tevékenységét, valamint a program csúcspontjaként 3, szakmailag igen magas színvonalú divatbemutatót alkotott meg.

 

A rendezvényről

 

Elmondhatjuk, hogy az igény hívta életre ezt a rendezvényt. A szervezők munkájuk során hölgyekkel foglalkoznak, sokszor mindketten közvetlen, szinte baráti kapcsolatot alakítanak ki ügyfeleikkel. A beszélgetések során többször felmerült, hogy manapság a nőknek az élet számtalan területén kell egyszerre maximálisan teljesíteni. Szerető feleségként, odaadó anyaként s nem utolsó sorban kiváló munkaerőként is helyt kell állniuk. Az egyéni stílus, a jó megjelenés, a külső-belső harmóniára való törekvés mindhárom esetben egyformán fontos. Ezek elérésében szeretne segítséget nyújtani az április 9-i rendezvény, ahol a két szervező a különböző szakmai tréningek során szerzett ismereteit és a hosszú évek során összegyűjtött tapasztalatait szeretné átadni az érdeklődőknek.

Természetesen ez a rendezvény a menyasszonyoknak is szól, hiszen lehetőséget biztosítunk esküvővel kapcsolatos kérdések megvitatására is.

 

Ízelítő a programból:

 

Tavaszi megújulás kívül-belül! Kerüljön egyensúlyba a belső harmónia és a külső megjelenés - Korpácsi Zia stylist interaktív workshopjára szeretettel várunk minden hölgyet, menyasszonyt, édesanyát, barátnőt! 
Témáink:
- színelemzés
- arc- és fejforma meghatározása
- alkatmeghatározás
- sminktanácsadás
- öltözetviselési tanácsadás
- stílusteremtés

- női szerepek, elvárások a nőkkel szemben
- miképp lehet ezeknek a feladatoknak úgy megfelelni, hogy megtartsuk nőiességünket

Bridal Coaching - az érdeklődő menyasszonyoknak Darvas Piroska esküvői tanácsadó, esküvőszervező nyújt segítséget az alábbi témákban:
- a család szerepe az esküvőszervezésben, az esküvőn
- milyen szempontokat tartsunk szem előtt, hogy az esküvőszervezés ne váljon rémálommá
- helyszín, szolgáltatók kiválasztásának szempontjai
- mi kérhető számon, mi várható el az esküvői szolgáltatóktól
- az esküvő stílusa, a menyasszony és vőlegény megjelenése
- az alkathoz illő esküvői ruha kiválasztása, viselése, helyes testtartás
- a kamera előtti előnyös pózok, mire ügyeljünk, hogy jó felvételek készüljenek
- kinek mi a feladata az esküvő hetében, illetve az esküvő napján
- vőfély, ceremóniamester, esküvőszervező?
- esküvői forgatókönyv

Részvételi díj: 1.500,-Ft/fő, mely a helyszínen fizetendő. Az előzetes regisztráció szükséges a
http://www.facebook.com/event.php?eid=161228140600428 vagy a www.eskuvotrend.com oldalon, mivel a helyszín befogadó képessége korlátozott. Kérjük, hogy regisztrációjakor tüntesse fel, hogy menyasszonyként érdeklődik rendezvényünk iránt, vagy nem.

Résztvevőinknek ajándékkal, frissítővel és harapnivalóval kedveskedünk!


Egy ilyen nap jár minden NŐNEK! Szeretettel várunk mindenkit!

 

További információ:

Darvas Piroska 

mobil: 0630 4919 029

 

Korpácsi Zia

mobil: 0620 9413 343

már
30

Nőkrők Nőknek - Styling és Bridal Coaching

(Nem csak menyasszonyoknak!)

2010. április 9., 10.00-16.00-ig

Helyszín: PanArom Naturkozmetikai Kft., előadóterme

Cím: 1031 Bp., Perc u. 2.

 

Tavaszi megújulás kívül-belül! Kerüljön egyensúlyba a belső harmónia és a külső megjelenés - Korpácsi Zia stylist interaktív workshopjára szeretettel várunk minden hölgyet, menyasszonyt, édesanyát, barátnőt! 
Témáink:
- színelemzés
- arc- és fejforma meghatározása
- alkatmeghatározás
- sminktanácsadás
- öltözetviselési tanácsadás
- stílusteremtés

- női szerepek, elvárások a nőkkel szemben
- miképp lehet ezeknek a feladatoknak úgy megfelelni, hogy megtartsuk nőiességünket

Bridal Coaching - az érdeklődő menyasszonyoknak Darvas Piroska esküvői tanácsadó, esküvőszervező nyújt segítséget az alábbi témákban:
- a család szerepe az esküvőszervezésben, az esküvőn
- milyen szempontokat tartsunk szem előtt, hogy az esküvőszervezés ne váljon rémálommá
- helyszín, szolgáltatók kiválasztásának szempontjai
- mi kérhető számon, mi várható el az esküvői szolgáltatóktól
- az esküvő stílusa, a menyasszony és vőlegény megjelenése
- az alkathoz illő esküvői ruha kiválasztása, viselése, helyes testtartás
- a kamera előtti előnyös pózok, mire ügyeljünk, hogy jó felvételek készüljenek
- kinek mi a feladata az esküvő hetében, illetve az esküvő napján
- vőfély, ceremóniamester, esküvőszervező?
- esküvői forgatókönyv

Részvételi díj: 1.500,-Ft/fő, mely a helyszínen fizetendő. Az előzetes regisztráció szükséges a 
http://www.facebook.com/event.php?eid=161228140600428 vagy a www.eskuvotrend.com oldalon, mivel a helyszín befogadó képessége korlátozott. Kérjük, hogy regisztrációjakor tüntesse fel, hogy menyasszonyként érdeklődik rendezvényünk iránt, vagy nem.


Résztvevőinknek ajándékkal, frissítővel és harapnivalóval kedveskedünk!

Egy ilyen nap jár minden NŐNEK! Szeretettel várunk mindenkit!


Darvas Piroska

esküvőszervező, esküvői tanácsadó

www.eskuvotrend.com

feb
4

 

Ismét valami újat szeretnénk kínálni az esküvőjükre készülődő menyasszonyoknak!

 

 MEGHÍVÓ

Magyarországon először az Esküvőtrend szervezésében!

 

Első Bridal Coaching foglalkozásunkat 

2011. március 4-én délután és 5-én tartjuk azoknak a

menyasszonyoknak, akik szeretnek "trendszerben" gondolkodni és saját esküvőjük

szervezését nem bíznák másra!

 

Ízelítő kétnapos foglalkozásunkból:

- A jegyespárok rengeteg időt és energiát töltenek azzal, hogy tökéletes legyen minden az esküvőjükön. Egyes kimutatások szerint ez legkevesebb 250 munkaórát jelent. De vajon magukra mennyi időt szánnak életük legboldogabb szakaszában, amikor az egymás közti harmónia, az esküvőre való lelki felkészülés a legfontosabb?

- Korpácsi Zia stylist interaktív előadásaiban olyan témákról esik majd szó, melyek hozzásegítik a menyasszonyokat ahhoz, hogy esküvőjük napján úgy tündökölhessenek, akár a modellek a kifutón. Ezek az ismeretek természetesen az élet más területein is alkalmazhatók.

- Darvas Piroska esküvői tanácsadó, esküvőszervező az esküvő előkészületeihez ad hasznos tanácsokat, ötleteket.

 

A belépőjegy ára (2 napra): 10.000,-Ft/fő (tartalmazza a jegyzeteket, két napra a szünetekben a frissítőt és hideg falatkákat, igény szerint ebédet), a helyszínen érkezéskor fizetendő.


Azoknak, akik regisztráltak november 13-i rendezvényünkre, a belépőjegy árából 20% kedvezményt biztosítunk (kísérő(i)nek is)! 

Azok között, akik februák 14-ig, Valentin napig jelzik részvételi szándékukat, 3 db ingyenes belépőjegyet sorsolunk ki.

 

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, menyasszonyt, barátnőt, koszorúslányt ...! 

 
 
Regisztrálni a www.eskuvotrend.com oldalon lehet, mely után e-mailben küldjük a szükséges információkat. (A regisztrálás nem jelent semmilyen elkötelezettséget!)

 

nov
18

Kedves Olvasóim!

El kell hogy mondjam, hogy nagyon nagy érdeklődés mellett tartottuk meg 2010. november 13-án Esküvőtrend Bemutatónkat, a Hotel Boscoloban.

Akik részt vettek rendezvényünkön, biztos vagyok benne, hogy még sokáig emlékezni fognak divatbemutatóinkra, ahol az Európában piacvezető barcelonai Pronovias cég, 2011-es Magyarországon elérhető kollekcióját nézhették még az Ananász Szalon jóvoltából. Felejthetetlen volt Horn Enikő koktélruha bemutatója és Sziráczky Brigitta, Magyarország egyik legnevesebb tervezőjének exkluzív esküvői és alkalmi ruha bemutatója is.

Érdeklődőink számos olyan információval lettek gazdagabbak, melyek biztos vagyok benne, hogy nagy segítségükre lesznek abban, hogy esküvőjük napja olyan legyen, mint amilyennek megálmodták.

És akik nélkül nem lett volna olyan rendezvényünk, mint amilyennek mi megálmodtuk:

Perényi Szalon - frizurák

Hang- Fény Technika Kft. - fények, erősítés, DJ

Pavé Ékszerszalon - exkluzív ékszerek szalonja

Erdélyi Gábor - esküvői fotós, videó

Az Élet Napos Oldala - esküvői dekoráció

Virágneked - exkluzív virágszalon

Cukorfalat Kávéház - esküvői torták

VIVI Design - esküvői meghívók

Speedfitness - személyi edzés

Natur-Med - szépségápolás, dietetika

Panarom - illóolajok, illatos meghívó és esküvői illatosítás

Goldance - esküvői tánctanítás

Korpácsi Zia - stílustanácsadó, esküvői stylist

PontNektek - esküvőszervezés, esküvői tanácsadás

 

Köszönjük mindenkinek a részvételt és érdeklődést. Figyeljétek weboldalunkat és facebookoldalunkat, hamarosan újabb információk kerülnek fel következő rendezvényünkről.

NE FELEDJÉTEK: A TRENDET MI MUTATJUK!

 

Fotókat hamarosan közlünk.

Darvas Piroska

esküvőszervező, esküvői tanácsadó

www.eskuvotrend.com

www.pontnektek.hu

 

 

nov
5

Őszi virágok


Mindenkit meghódít a szerelemvirág

 

Agapanthus, magyarul szerelemvirág: különleges, nagy virágai vannak, kékes-lilás árnyalatban pompázik. Egyedisége miatt elég egy-egy szál pl. a csokorban vagy az asztaldíszben.

 

 

 

http://www.stauder.net/bildearkiv/Aster%20alpinus%20%27Happy%20End%27%20585.JPG

Őszirózsa: margaréta- vagy százszorszép-szerű őszi virág, rengeteg színben létezik. Mivel nem tartozik a drága virágok közé, nagyon jól alkalmazható a dekorációban.

 

 

 

 

Picture of Ox-eye Daisy

Margaréta: az egyik kedvencem. Amilyen egyszerű virág, olyan jól felhasználható. Ideális esküvőkön, jól lehet vele dekorálni, asztaldíszekben nagyon jól mutat, de gyönyörű csokorba kötve is.

 

 

 

 

 

 


Napraforgó: másik nagy kedvencem. Késő nyári, kora őszi virág. Egyszerűségében rejlik a titok, ha ránézel, egyből jókedved lesz. Tradícionális vagy természet közeli esküvőkhöz ajánlanám.

 

 

 

 

 

http://www.mayweddingflowers.com/wp-content/uploads/2009/04/fall-flowers-hydrangea.jpg

 

Hortenzia: abszolút esküvőre való virág, nemcsak ősszel, de tavasszal is. Gyönyörű pastell színekben létezik, akár csokorba kötve, akár asztaldísznek választod, biztos siker lesz.

 

 

 

 

 

 És még sorolhatnánk..... De nézzünk még néhány ötletet:







 

 

 

 

 

 

Photo courtesy John Henry.

 

 

És még mindig folytatjuk.....

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó és esküvőszervező

www.eskuvotrend.com

www.pontnektek.hu

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nov
3

A menyasszony és vőlegény édesanyjának is nagyon fontos szerepe van az esküvőn, tehát nekik is feltétlenül csinosnak, szépnek, elegánsnak kell lenniük.

A menyasszony édesanyja gyakran maga is olyan izgatott, ideges az esküvő miatt, mint a lánya. Általában az örömszülők is szeretnének valamennyire az esküvő szervezésében részt venni, ezért azt javaslom, hogy a pár előre beszélje meg egymással, mennyire engedik őket beleszólni az előkészületekbe. Persze ez nagy mértékben függ attól is, hogy a szülők vagy a házasulandók finanszírozzák az esküvőt.

De térjünk vissza a bejegyzés témájához: az örömanyák öltözetéhez. Érdemes az édesanyákkal előre megbeszélni, milyen hangulatú esküvőt terveztek, elmondani az elképzeléseteket, a színeket, a dekorációt. Akár fölvetheted azt az ötletet is, hogy elkíséred őket ruhát választani, együtt, ami szintén egy remek alkalom arra, hogy megismerjék egymást, ők is közelebb kerüljenek egymáshoz.

A nyári esküvők esetében szóba jöhetnek a csinos vállpántos ruhák, természetesen a templomi szertartás idejére boleróval vagy esetleg egy vállkendővel. A világos színek hangsúlyozzák a napbarnított bőrt, míg a len, szatén vagy krepp anyagok rendkívül kényelmesek a nyári hőségben.

És még egy javaslat: lepjük meg az anyukákat egy kis kényeztetéssel. Küldjük el őket egy kellemes arcmasszázsra, esetleg egy wellness délelőttre és természetesen fodrászhoz is az esküvő előtt, így ők is pihenten, felfrissülve, megszépülve lehetnek részesei a nagy nap eseményeinek.

Wedding, Dress, Groom, The, Of, Mother
Dress, Bridesmaids, Wedding, Bride, Groom, Bridesmaid, Gown, Dresses, Mother, Cheap, Discount, Bridemaid, Sale, Discountdressshopcom
Dress, Bridesmaids, Wedding, Bride, Groom, Bridesmaid, Gown, Dresses, Mother, Cheap, Discount, Bridemaid, Sale, Discountdressshopcom
Alfred Angelo 6355
 
 

 

Kleinfeld-Pnina Tornai Exclusives   Sarah Danielle Evenings 5015    Alfred Angelo 6427

 

Forrás: www.weddingchannel.com

 

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.eskuvotrend.com A következő rendezvényünkre a regisztráció folyamatos!

www.pontnektek.hu

okt
18

Az Esküvőtrend Bemutatón és Kiállításon - 2010. november 13., Hotel Boscolo New York Palace - a virágdekorációról nem más, mint a Virágneked, Budapest virághírű virágüzlete fog gondoskodni.

A virágneked.hu Magyarországon piacvezető az online virágküldésben, de kínálatukban megtalálhatóak apró különleges ajándékok, mellyel nagy örömet lehet szerezni a megajándékozottnak,  kíváló minőségű haza és külföldi borok, valamint egy exkluzív, prémium kategóriás francia csokoládé márka is.

Természetesen rendezvényünkön az esküvői virágdekoráció kerül bemutatásra. Divatbemutatóinkon többek között azt is megcsodálhatjátok, mire képesek a virágneked virágkötői.

 

 

 

 

 

Néhány szó, amit ők írtak magukról:
 
"Miért a viragneked alkossa meg az esküvője virágdekorációját?


- Mert  kreativitásunkat 15 éve nap mint nap bizonyítjuk a legkülönlegesebb helyeken, a legigényesebbeknek.
- Mert tőlünk nem lehet lehetetlent kérni. 
- Mert a mi időnk a Önök ideje. Mi meg akarjuk ismerni a pár ízlését, együtt tervezgetünk, 
- Mert mások elégedettsége a mi útlevelünk az újabb és újabb esküvőkre. "
 
Nincs is mit ehhez hozzátenni.... Gyertek, találkozzatok velük személyesen az Esküvőtrend Bemutatón. Regisztrálás és további infók a www.eskuvotrend.com oldalon.
 
Mindenkit várunk szeretettel!
 
Darvas Piroska
esküvői tanácsadó, esküvőszervező
 

 

okt
14

Az Esküvőtrend Bemutató és Kiállítás - 2010. november 13., Hotel Boscolo new York Palace***** - programja a következő:

 

 

ESKÜVŐTREND

BEMUTATÓ ÉS KIÁLLÍTÁS

 

2010. november 13.

 

HOTEL BOSCOLO BUDAPEST

 

NEW YORK PALACE***** 


 

MAGYARORSZÁG

 

SZEZONNYITÓ

 

 

ESKÜVŐI RENDEZVÉNYE, AHOL A

 

 

LEGFRISEBB ÚJDONSÁGOKAT

 

 

LÁTHATJÁTOK!


 

 

TÖLTS VELÜNK EGY

 

FELEJTHETETLEN NAPOT!

 

A BELÉPÉS DÍJTALAN,

REGISZTRÁCIÓ MÁR LEHETSÉGES, KÉRLEK LÉPJ VELÜNK

KAPCSOLATBA! INFO@ESKUVOTREND.HU


 

 

 

PROGRAM-tervezet

10.00-10.30 ÉRKEZÉS A HELYSZÍNRE, REGISZTRÁLÁS:

NEW YORK KÁVÉHÁZ, Fehér Szalon

WELLCOME DRINK

11.00 ESKÜVŐTREND MEGNYITÓJA, KISORSOLJUK AZ

MENYASSZONY ÁTALAKÍTÓ JÁTÉKUNK NYERTESÉT

DARVAS PIROSKA – Esküvőszervező, az Esküvőtrend háziasszonya

KORPÁCSI ZIA – Stylist, az Esküvőtrend művészeti vezetője

FETTER NÓRA – Hotel Boscolo

11.15 ESKÜVŐI STYLING – Korpácsi Zia

11.45 DIVATBEMUTATÓ - PRONOVIAS AZ ÚJ, 2011-ES

KOLLEKCIÓ BUDAPESTI  BEMUTATÓJA - ANANÁSZ

SZALON

12.20 ELSŐ LÉPÉSEK AZ ESKÜVŐ MEGSZERVEZÉSÉHEZ!

STRESSZMENTES ESKÜVŐSZERVEZÉS - Darvas Piroska esküvői tanácsadó, esküvőszervező

12.30 ÉDES PILLANATOK – BESZÉLGETÉS CUKRÁSZMESTERÜNKKEL

12.40 ESKÜVŐI KÖSZÖNŐ AJÁNDÉK ÖTLETEK -

CSOKOLÁDÉ AZ ESKÜVŐN! – VIRÁGNEKED-LUGOSI VIKTÓRIA

13.35 ESKÜVŐI ÉKSZER CSAK NEKTEK?- PAVÉ

ÉKSZERSZALON TULAJDONOSA ÉS KOLLÉGÁI SEGÍTENEK

A VÁLASZTÁSBANVálint Zita tulajdonos (Premier …. márka magyarországi megjelenése)

13.50 HOGY A SZÉP MÉG SZEBB LEGYEN! Milyen

kozmetikai eljárásokkal fokozhatjuk szépségünket az

esküvőt megelőzően? Hogyan készítsük elő bőrünket a

Nagy Napra? - Natur- med – Rónay Barbara

14.00 SZIVARBÁR FÉRFI VENDÉGEINK RÉSZÉRE – bor-

és szivarkóstoló, luxus órák és ékszerek bemutatója

14.05 SZÓRAKOZTATÓ MŰSOR

14.15 ESKÜVŐI SMINK - KOZMETIKAI TANÁCSOK,

ARCFORMA ELEMZÉSEK ÉS SMINKTRENDEK. Simkó Linda, Sminkszoba vezető sminkmestere

14.50 DIVATBEMUTATÓ - HORN ENIKŐ DIVATTERVEZŐ

2011-ES ENIHORN KOKTÉL ÉS ALKALMIRUHA

KOLLEKCIÓJÁBÓL

15.10 KÁVÉSZÜNET

15.15 HOGYAN VÁLASSZUK KI AZT A FOTÓST ÉS

OPERATŐRT, AKI ÉLETÜNK LEFONTOSABB ESEMÉNYÉN

FOTÓZNI FOG? ÖRÖK, ÉLETRESZÓLÓ EMLÉK AZ Ő

PRODUKTUMA, AMELY AZ IDŐ MÚLÁSÁVAL EGYRE

SZEBBÉ VARÁZSOLÓDIK. TALÁN A SOK ÉLMÉNY KÖZÜL

AZ EGYETLEN KÉZZELFOGHATÓ DOLOG, AMI MEGMARAD

A NAGY NAPBÓL. BEMUTATÓNKON SZÓ ESIK A

LEGÚJABB TRENDEKRŐL. TRASH THE DRESS,

EURÓPÁBAN MÁR TÖBB ÉVE HÓDIT DE ITT VAN, MINT AZ ÚJ DIVAT MAGYARORSZÁGON IS. – REDLART FOTOGRAFY REDL-NAGY ZOLTÁN

15.30 SZÓRAKOZTATÓ MŰSOR

15.50 DIVATBEMUTATÓ - SAN PATRICK ÚJ, 2011-ES

KOLLEKCIÓJÁNAK BUDAPESTI BEMUTATÓJA – ANANÁSZ SZALON

16.20 KÁVÉSZÜNET

16.30 SPEEDFITNESS Bemutató

16.45 HOW TO LOOK GOOD? LIVE SHOW

BEJELENTKEZÉS INTERNETEN, A REGISZTRÁCIÓ SORÁN IGÉNYELJ A JÁTÉKHOZ TARTOZÓ KÉRDŐÍVET! A SZERENCSÉS MENYASSZONYT SZAKEMBEREINK AZ ELŐ SHOWBAN ALAKÍTJÁK 2011-ES TRENDI MENYASSZONNYÁ. TELJES STYLING, HOZZÁ ILLŐ RUHA, HAJ, SMINK, CIPŐ, VIRÁGCSOKOR ÉS KIEGÉSZÍTŐ FELHASZNÁLÁSÁVAL.

A SZÍNPADON SZAKÉRTŐINK: HORN ENIKŐ DIVATTERVEZŐ ÉS KORPÁCSI ZIA, AKI A MENYASSZONYUNK VISELETÉÉRT VÁLLAL GARANCIÁT, SIMKÓ LINDA A SMINKSZOBA VEZETŐSMINKESE, AKI 2011-ES TRENDNEK MEGFELELŐ SMINKET KÉSZÍTI EL MENYASSZONYUNK ARCÁRA. A MENYASSZONY HAJVISELETÉRŐL MESTERFODRÁSZUNK PERÉNYI ÁDÁM CSAPATA GONDOSKODIK.

17.30 LEGYEN SAJÁT ILLATA ESKÜVŐDNEK!

MAGYARORSZÁGON EGYEDÜLÁLLÓ LEHETŐSÉGET

MUTATUNK NEKTEK, AZ ILLATOK, AROMÁK

LEGKIVÁLÓBB MESTERÉNEK SEGÍTSÉGÉVEL – Feller

Adrienne, Panarom

17.45 NYEREMÉNYSORSOLÁS – Az alábbi díjak kerülnek

kisorsolásra:

1. 30 %-os voucher - New York Kávéház jóvoltából

2. Kávé + sütemény voucher - New York Kávéház jóvoltából

3. Esküvői próbasmink

4. Esküvői köszöntőbeszéd megírása 2 pár részére - Lugosi Viktória írónő jóvoltából

5. Teljes körű esküvőszervezés 50 %-os kedvezménnyel

- PontNektek Esküvőszervezés, Darvas Piroska jóvoltából

6. Esküvői csokor - Virágneked Virágüzlet jóvoltából

7. Aromamasszázs – Panarom, Feller Adrienne jóvoltából

8. Esküvői styling – Korpácsi Zia, stylist jóvoltából

További nyeremények még várhatóak!


 

A NAP FOLYAMÁN KÖTETLEN BESZÉLGETÉS AZ ESKÜVŐI

SZOLGÁLTATÓKKAL, INGYENES ESKÜVŐI TANÁCSADÁS,

TOVÁBBÁ HELYSZÍNBEJÁRÁS A BOSCOLÓ HOTELBEN!


 


 


 

A szép asszony a szemnek tetszik, a jó asszony a szívnek tetszik: az egyik ékszer, a másik kincs.
(Napóleon)


 

Várunk Benneteket

 

Szeretettel!

 

 

www.eskuvotrend.com

 

okt
8

A barcelonai székhelyű Pronovias tervezőház megjelentette 2011-es kollekcióját, melynek számos darabját Budapesten először 2011. november 13-án, az Esküvőtrend Bemutatón Ti is megnézhetitek divatbemutatónkon.

Az Ananász Szalon - aki a világ legnagyobb és legismertett esküvői ruha gyártója a Pronovias cégcsoport magyarországi "helytartója" - 1999. óta azon fáradozik, hogy a hozzájuk forduló menyasszonyok a legújabb trendeknek maximálisan megfelelő, de az ifjú ara egyéniségéhez leginkább illő ruhában pompázzanak esküvőjük napján.

A szalon kollekciójában megtalálható ruháknál az egyszerű, letisztult vonalvezetés - amely természetesen a világmárkára jellemző minőséggel párosul -a meghatározó.

Mintegy márkaboltként működve a Pronovias és San Patrick kollekciók mellett a gyár kiváló minőségű kiegészítőit (fátylak, fejdíszek, kesztyűk) illetve koszorúslány és estélyi ruháit is széles választékban árusítják, kölcsönözik üzletükben.

Az Ananász Szalon jóvoltából divatbemutatónkon a Magyarországon jövőre megtalálható Pronovias kollekciókból láthattok összeállításokat.

 

Pronovias 2011 Dreams Kollekció

Pronovias 2011 Ball Gowns Kollekció

 

Pronovias 2011 Costura Kollekció

Pronovias 2011 Glamour Kollekció

Pronovias 2011 Costura Kollekció

Pronovias 2011 Costura Kollekció

Pronovias 2011 Costura Kollekció

Pronovias 2011 Style Kollekció

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás:weddinginspirasi.com

Mindenkit várunk szeretettel 2010. november 13-n, a Hotel Boscolo New York Palace-ben, 10.00.19.00-ig. A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges a

a www.eskuvotrend.com oldalon.

 

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.pontnektek.hu

 

 

 

 

 

okt
6

Egy hihetetlen ajánlat amely mellett nem lehet csakúgy elmenni!

Hazánkban is egyre inkább elterjedt szokássá válik, hogy többen mondanak köszöntő beszédet az ünnepi vacsora megkezdése előtt, vagy közben. Köszöntőt mondhatnak a szülők, barátok, rokonok és az ifjú pár is.

Szerintem már Te is gondoltál arra, hogy párodat az esküvő napján szeretnéd valami különleges dologgal meglepni. Itt a lehetőség, az ünnepi este kedves és megható pillanata, amikor a pár egymáshoz szól, egymást köszönti.  De nem tudod, hogy hogyan is kezdj hozzá, mit is ossz meg a vendégekkel abból a számos gyönyörű pillanatból, amit már eddig is átéltetek együtt.

Az EsküvLugosi Viktóriaőtrend Bemutatón itt a lehetőség, hogy a mai magyar irodalom egyik kiváló íróját kérd fel arra, segítsen Neked abban, hogyan legyen tökéletes az a pár perc, amikor párodhoz szólsz. Személyes beszélgetést követően Lugosi Viktória írónő vállalja, hogy összeállítja köszöntő szövegedet, mellyel párodat megajándékozhatod.

 

 

 

További információ a www.eskuvotrend.com oldalon.

Mindenkit nagy szeretettel várunk 2010. november 13-án, 10.00-19.00 óráig a Hotel Boscolo New York Palace*****-ban. Regisztrálni szükséges a fenti weboldalon.

 

Darvas Piroska

esküvőszervező, esküvői tanácsadó

 

sze
30

1. Találd meg a legjobb fazont - Képzeld el magad a Nagy Napon, hogyan vonulsz be az esküvő helyszínére gyönyörű ruhádban. Legyen a hajad feltűzött, félig feltűzött vagy hagyd kibontva...? Ez a legfontosabb kérdés. Ha bizonytalan vagy, vegyél elő hajgumikat, hajcsattot és próbálgasd, mi áll a legjobban.

2.Gondold végig, milyen lesz az esküvőd stílusa - csakúgy, mint az esküvőiruhádnak, frizurádnak is passzolnia kell az esküvő hangulatához. Elegáns, party jellegű esküvőd lesz, vagy hagyományos mulatós?

3. Maradj a realitások talaján - ne kövesd el azt a hibát, hogy valami nagyon mást szeretnél, különlegeset, drasztikusat csak azért, mert menyasszony vagy. Könnyen előfordulhat, hogy mikor majd a fotókat nézegeted, nem is ismersz magadra. Tehát, ne vasaltasd ki a hajad, ha természetes göndör, ne csináltass extra kontykreációt, ha sosem szoktad feltűzve hordani a hajadat.

4. Ha megtaláltad a stílust, ami tetszik, keress fotókat, képeket esküvői magazinokban, interneten. Gyűjtsd össze, vidd el a fodrászodhoz, beszéljétek meg, neki mi a véleménye, az elképzelt esküvői frizura illik-e hozzád, arcformádhoz, ruhádhoz.

 

Rhinestone Headband with Ponytail Wrap

Downdo with Curls

 Short straight hair with flip

 

 

Side Part with Jeweled Headband

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
Ne feledjétek, mindenkit várunk szeretettel Esküvőtrend - Esküvői Bemutatónkon, 2010. november 13-án, a Hotel Boscolo New York Palace*****-ban. www.eskuvotrend.com

 

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.pontnektek.hu

 

sze
28

Egy korábbi bejegyzésben már írtam erről a témáról, de most olyan képeket találtam, amik azt bizonyítják, hogy nem kell mindig a legdrágább megoldásban gondolkodni. A gesztus a legfontosabb; érezzék vendégeitek, mennyire hálásak vagytok Nekik azért, hogy osztoznak Veletek a Nagy Nap örömeiben. Persze az sem árt, ha az az apróság, melyet az asztalokra helyeztek, beleillik a dekoráció hangulatába, színvilágába.

Ne feledjétek, sokszor a legegyszerűbb ötleteknek van a legnagyobb sikere!

 

Szeretettel várunk mindenkit az Esküvőtrend - Esküvői Bemutató és Kiállítás rendezvényünkön, 2010. november 13-án, a Hotel Boscolo New York Palace*****-ban.


www.eskuvotrend.com

 

Wedding, Green, Favors, Placecards, Simply natural events, Pears

Reception, Pink, Wedding, Favors, Napa, Napa valley, Dogwood, Jam

Wedding, Green, Brown, Favors, Escort cards, Flower and paper

Wedding, Reception, Favors, Name cards
Wedding, Centerpiece, Green, Favors, Fruit, Pear, Closeup, Pair, Perfect
Wedding, Blue, Favors, Monogram, Tiffany, Cookies, Heart

Green, Wedding, Favors, Cards, Place, Perry, Wendy, Greenville, Raleigh, Wilson, The green wedding gal, Zebulon, Clayton, Smithfield

sze
27

Nyilvánvaló, hogy esküvője napján minden menyasszony, de még a vőlegények is csúcsformában szeretnének tündökölni.

A menyasszonyokra jellemző, hogy ilyenkor mindent megtesznek annak érdekében, hogy a maguk által felállított ideálnak maximálisan megfeleljenek. Pánikszerű diétába kezdenek, vagy elképesztő edzésprogramot állítanak maguknak össze, hogy a kiválasztott - lehetőleg eggyel kisebb méretű - ruha majd csinosan álljon rajtuk esküvőjük napján. Közben pedig nem értik, hogy miért kimerültek, miért idegesek és vesznek össze a környezetükben szinte mindenkivel.

 

Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt ahhoz, hogy célunkat elérjük, de ne válljunk közben mások számára elviselhetetlen menyaszörnnyé. Ebben szeretnénk Nektek segíteni az Esküvőtrend Bemutatón és Kiállításon, ahol "How to look good" tanácsadásunk keretében többek között dietetikus és személyi tréner személyre szabott tanácsait hallgathatjátok meg.

 

 

 

 

 

 

 

Mindenkit várunk nagy szeretettel november 13-án, az Esküvőtrend Bemutató és Kiállításon, a Hotel Boscolo New York Palace épületében.

Ne felejtsetek el előre regisztrálni, hogy megkaphassátok az ajándékot.

Minden további info:www.eskuvotrend.com weboldalon.

Az oldal folyamatosan bővűl friss információkkal, így érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni.

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.pontnektek.hu

 

 

 

 

 

 

 

sze
23

Mivel lehet levenni egy férfit a lábáról? Ez mindig örök kérdés, de Te mint menyasszony, már valószínű, hogy tudod a választ, mivel varázsolhatod el életed párját.

Mi az alábbiakat tesszük hozzá az Esküvőtrend rendezvényen:

A New York Café szivarszobájába várjuk a hozzánk ellátogató vőlegényeket, ahol a hazai borvidékek közül 3 fogja magát képviseltetni kiváló borászaikkal, borkóstolót és bemutatót tartva.

Szivarszobáról lévén szó természetesen a szivar sem maradhat ki. Szivarszakértő segít az érdeklődőknek, milyen szempontok szerint válasszanak maguknak szivart, melyik alkalomhoz, hangulathoz, ételhez, italhoz milyen szivar illik.

 

Barátságos környezetben, egy bőrfotelben hátradőlve, zenét hallgatva, bort iszogatva szivarozva várhatják az urak, míg szerelmük rátalál a tökéletes ruhára, vagy meghallgatja "How to look good" tanácsadóink javaslatait.

 

 

 

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.eskuvotrend.com

www.pontnektek.hu

 

 

sze
21

 

 

 

 

 

 

 

 

ESKÜVŐTREND – Esküvői bemutató és kiállítás

 

 

Az ESKÜVŐTREND – Esküvői Bemutató és Kiállítás egy Magyarországon mindenképpen, de nyugodtam mondhatjuk, hogy Európában is egyedülálló rendezvény, melynek célja, hogy exkluzív környezetben, a minőséget és elhivatottságot képviselő szolgáltatók valamint az esküvőjükre készülő párok egymásra találjanak.

Az esküvői iparágban működő szolgáltatók közül azokat várjuk rendezvényünkre, akik évek óta az igényességet, a magas színvonalat képviselik.

2010. november 13-án (10.00-18.00-ig) a Boscolo New York Palace Budapest páratlan hangulatot idéző termei adnak otthont az Esküvőtrend Esküvői Bemutatónak.

Mindazok, akik ellátogatnak erre az eseményre részesei lehetnek többek között látványos divatbemutatóinknak, ahol spanyol, olasz, amerikai és skandináv ruhák mellett neves hazai tervezők különleges, egyedi modelljeit láthatják.

A rendezvény háziasszonya – Darvas Piroska esküvői tanácsadó, esküvőszervező (PontNektek Esküvő- és Rendezvényszervező Iroda) – szórakoztató, informatív és interaktív beszélgetéseiből képet kaphatunk a legújabb esküvői trendekről, újdonságokról (esküvőszervezési tanácsok, tippek a meghívótól a dekorációig és különlegességekig).

Esküvői stylist – Korpácsi Zia – segít a hozzáforduló pároknak abban, hogyan találják meg a hozzájuk leginkább közel álló stílust.

A Magyarországon egyedülálló „How to look good” élő show keretében egy szerencsés résztvevő a helyszínen élheti át, hogyan készül-szépül a menyasszony esküvője napján Perényi Ádám mesterfodrász és csapata irányításával.

 

 

Minden további információ megtalálható a www.eskuvotrend.com oldalon. Az oldal folyamatosan frissül az aktuális rendezvény programjával és szolgáltatóival.

 

 

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.eskuvotrend.com

www.pontnektek.hu

 

aug
13

A hagyomány, hogy köszönőajándékot ad az ifjú pár az esküvőn részt vevő vendégeknek Olaszországból származik, ahol az első ilyen ajándékok egyike az öt szem cukrozott mandula volt.  Ezek az egészséget, a boldogságot, a hosszú életet, a gazdagságot és a termékenységet szimbolizálják. Manapság ez a köszönőajándék a legelterjedtebb és igazán szép kiegészítője lehet az esküvői dekorációnak, színes tüllbe vagy dobozkába csomagolva.

Manapság azonban csak a képzeletünk és persze pénztárcánk szab határt annak, hogy milyen ajándékkal kedveskedjünk az esküvő napján velünk együtt mulatozó násznépnek. A kézzel készített bonbontól kezdve a pár nevével és az esküvő dátumával ellátott italokon keresztül a hűtőmágnesig vagy mézeskcsalásig igen széles a skála esküvői köszönőajándékokból.

Ha szűkös az esküvői költségvetés, vagy egyszerűen a menyasszony úgy érzi, hogy szeretné a kreativitását kiélni, saját magunk is készíthetünk ilyen ajándékokat. Nem beszélve arról, hogy ezzel sokkal személyesebbé válik a köszönőajándék. Néhány példa, ami házilag is könnyen elkészíthető: mézeskalács amire rá lehet cukormázzal írni az esküvő dátumát és a monogrammokat, potpuri száraz illatos virágokból, apró levelndulás tasak, apró színes cukorkák, sütemények amit saját készítésű tasakba rakunk, de egy kreatív menyasszonynak nem hiszem, hogy gondot okoz, mivel kedveskedjen vendégeinek. 

Reception, Pink, Dress, Ceremony, Wedding, Bridesmaids, Invitations, Favors, Favor, Boxes, Satin, Gifts, Bows, FreeWedding, Reception, Candy, Favor, Boxes, Personalized, Butter, Mms, PeantWedding, Candy, Cone, The wise bride, Almonds 

dekor6

 

 

 

 

 

Forrás: www.projectwedding.com; www.martuti.hu

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.pontnektek.hu

 

aug
11

Az angolszász országokban, ha a menyasszony felkér a barátnői közül valakit koszorúslánynak, az általában igen nagy megtiszteltetés és fontos szerepet jelent nemcsak az esküvőn, de az előkészületekben is. Ők azok, akik végig részt vesznek az esküvő szervezésében, segítenek a menyasszonynak bizonyos döntések meghozatalában, beszerzésben, nagy szerepük van az esküvői ruha kiválasztásában, lelki társai a menyasszonynak ebben az izgalmas időszakban és természetesen ők szervezik az esküvő előtt a fergeteges leánybúcsút is. A menyasszony pedig általában valami apró ajándékkal kedveskedik barátnőinek, jelképesen ezzel meg is köszöni nekik, hogy végig mellette voltak életének ezen örömteli pillanataiban.

Véleményem szerint nagyon jó lenne, ha kicsiny országunkban is terjedne ez a szokás és a menyasszony nagyobb szerepet szánna a koszorúslányoknak, nem csak abban merülne ki a feladatuk, hogy a szertartások előtt ők vonulnak be elsőként. Persze jó lenne, ha a felkért koszorúslányok is aktívabbak lennének és feltalálnák magukat ebben a szerepben. De azért már vannak erre utaló jelek, nekem is volt már alkalmam végig kísérni olyan esküvőt, ahol a koszorúslányok is részt vettek valamennyire az előkészületekben.

A fontos feladathoz illik a gyönyörű ruha is, ami lehetőség szerint legyen összhangban a dekorációban használt fő színnel. Nézzünk erre néhány gyönyörű példát:

22319 B190 B122 20926

 

 

 

 

 

 

FG2 TAFFETA FG4 TAFFETA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És a kedvenceim; abszolút vidámak, fiatalosak, de az is igaz, hogy egy visszafogott hangulatú esküvőhöz nem ezek a ruhák illenek.

16542 46716 12171

 

 

 

 

 

 

 

 

16536 1291004 36601

 

 

 

 

 

 

 

 

 Forrás: www.tiffanyprom.co.uk.

 

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.pontnektek.hu

 

 

 

 

aug
10

Foglalkozzunk egy kicsit az esküvők másik főszereplőivel, a vőlegényekkel is. Ellentétben a menyasszonyokkal - tisztelet a kivételnek - de a vőlegények hajlamosak az utolsó pillanatra hagyni esküvői öltönyük kiválasztását. Nemrégiben történt az az eset, mikor a pár fiú tagja szombati esküvőjüket megelőző szerdán ment el öltönyt nézni magának. Végül is sikerült, elegáns és kifogástalan megjelenésű volt esküvője napján.

Először is el kell dönteni, hogy készített öltönyt vagy vásárolt öltönyt fog viselni a vőlegény. A harmadik verzió a kölcsönzés, de ez szinte alig fordul elő vőlegény öltözettel kapcsolatban.

Mióta Magyarországon is kaphatóak a jelentősebb világmárkák - Paul Smith, Hugo Boss, Calvin Klein, Gucci, stb. - minimális az árkülönbség a varratás vagy a vásárlás között. Előnye a varratott öltönynek, hogy tökéletesen a vőlegényre passzol, kifogástalan megjelenést kölcsönöz. A döntésnél érdemes úgy gondolkodni, hogy a jövőben is használható darabot válasszunk.

Másik fontos szempont - csakúgy mint a menyasszonyok ruhája esetében - hogy a ruha kényelmes legyen, jó minőségű anyagból készüljön, abban mindképpen jól érezze magát a vőlegény. Ebben az esetben is igaz, hogy 10-12 órát kell viselni, nem mindegy, hogy milyen anyagból készült, hogy bírja a megpróbáltatásokat. Érdemes ezt a szempontot is szem előtt tartani, hiszen nem igazán szép látvány gyűrött öltönyben látni a vőlegényt. Nem beszélve arról, hogy a fotókon évek múltával is megmarad a látvány.

És végül, de nem utolsó sorban: az apró részletekben rejlik az összhang, tehát egy jól megválasztott nyakkendő, zokni, díszzsebkendő, egyéb apró kiegészítő biztos siker. Ezek színét nyugodtan lehet igazítani pl.: a dekor fő színéhez, a menyasszony csokrához, vagy ruhájához.

Még valami: legalább olyan fontosnak tartom az ápoltságot, mint a gyönyörű ruhát. Ma már a manikür nem csak a lányok számára kínál lehetőséget, egyre több férfi is igénybe veszi ezt a szolgáltatást. Egy kényeztető, frissítő arcmasszázs - aromamasszázs szintén azt a célt szolgálja, hogy minél ápoltabb, tökéletesebb legyen megjelenésünk. Azt gondolom, hogy a vőlegény számára is legalább olyan fontos ez a nap mint menyasszonyának, tehát Kedves Vőlegények nyugodtan szánjatok magatokra is időt, megérdemlitek!

És az elmaradhatatlan szemezgetés:

 

Wedding, Bouquet, Blue, Bride, Groom, Details, Kim le photography, Tie, Lilies, Brooch, Suit, Cali

Wedding, Flowers, Purple, Inspiration, Board, Lily, Calla, Lavender, Guys, Bout, Boutonierres, Dream designs florist boutique

Wedding, Flowers, Cake, Purple, Photography, Christine marie photography
Wedding, Green, Inspiration, Board

Wedding, Blue, Groom, Groomsmen, Guys
Wedding, Groom, Tux
 
Wedding, Bride, Groom

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.pontnektek.hu

 

aug
6

    

Már egy korábbi bejegyzésben írtam az esküvői cipőkről, de most olyan képekre bukkantam, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni.

A bevállalósabb, vagányabb menyasszonyoknak nagyon ajánlom, hogy igenis merjenek színes cipőt viselni esküvőjük napján. Ezek azok az apró és plusz pénzbe nem kerülő ötletek, amitől igazán egyedi, egyéni lesz egy esküvő vagy egy menyasszony.

A színt pedig nagyon sok mindenhez lehet igazítani: akár a dekor jellemző színéhez, vagy a virágcsokor színes szalagjához, az esküvő stílusához, de a menyasszony sportos vagy romantikus egyéniségéhez is.

Úgyhogy visszavonom a korábbi megállapításomat, miszerint fehér ruhához fehér cipő, krém színűhöz pedig krém cipő illik. Hajrá trendi menyasszonyok, le a konvenciókkal és bátran viseljetek színes topánkát!

Íme a követendő példa:

Wedding, Dress, Shoes

Wedding, Blue, Shoes, In photography
Wedding, Flowers, Orange, Brown, Bride, Shoes, Jacqueline photography

Wedding, Reception, Ceremony, Black, Shoes, Converse

 

 

 

 

Wedding, Flowers, Bouquet, Green, Bride, Groom, Shoes

 

 

 

 

Wedding, Flowers, Green, Purple, Shoes
Wedding, Yellow, Flower, Shoes

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
Wedding, Shoes, Diy, Vintage, New, York
 
 
 
 
 
Wedding, Red, Bride, Shoes, Rock, Chapel at the farm
 
 
 
 
 
Green, Blue, Wedding, Modern, Shoes, Turquoise, Peep-toe, Something blue
 
Wedding, Flowers, Pink, Blue, Shoes, Inspiration, Board, Ashley bartoletti photography

 Forrás:www.projectwedding.com

 

Kellemes hétvégét,

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.pontnektek.hu

aug
5

 

Esküvői frizurák

Amint azt láthatjátok az alábbi képeken, úgy tűnik vége az extra esküvői kontyok korszakának. Megjegyzem én ennek nagyon örülök, számtalanszor hallottam az elmúlt években különböző formában, hogy gyönyörű a menyasszony, nagyon szép a frizurája is, de ez nem ő, nem ilyen a stílusa, nem szokta feltűzve hordani a haját, stb.

Véleményem szerint az esküvői frizurában is - nem beszélve a sminkről - törekedni kell a természetességre, azt a frizurát kell a fodrásznak megtalálni, ami leginkább közel áll a menyasszony egyéniségéhez. A meglévő szépséget kell úgy kiemelni, hogy az természetesnek tűnjön. Gondoljunk bele, hogy a frizurának is ki kell bírnia 10-12 órát, állnia kell esetleg az időjárás viszontagságait is. Ha a menyasszony azzal foglalkozik, hogy tönkre ne menjen a nem kevés pénzért megalkotott hajköltemény, nem lehet igazán jó fotókat készíteni, esetleg a vőlegény nem mer hozzáérni az arához nehogy a sok liter hajlakkal megalkotott tökéletes frizura tönkremenjen.

Az alábbi fotók szerintem nagyon jó példák arra, hogyan lehet egyéniségünket megőrizve esküvői frizurát választani.

 

 

 

 

 

 

Mindenkinek kellemes napot

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.pontnektek.hu


 

aug
4

Vintage stílus

 

Mindazoknak szeretném ajánlani ezt az esküvői stílust, akik vonzódnak a romantikához, a '20-as, '50-es, '60-as évek hangulatához, a múlt századhoz, szeretik a sok csipkét, tüllt, a hercegnői pompát, a "hollywoodi filmsztáros" hangulatot vagy a retrót. Leginkább Észak-Amerikában terjedt el, de kontinensünkön az Egyesült Királyságban is igen népszerű a vintage esküvő.

Jellemzői:

Ruha - a legegyszerűbb 'hálóing' fazontól a csipkés fűzővel kiegészített csillógó, tündöklő darabokat is lehet választani. Viszont az '50-es '60-as évek stílusához az ún. rock and roll fazon illik, ami kicsit balerinás, térdig érő a szoknya része, sok anyag van benne és tüll, derékon esetleg széles szalaggal. Természetesen ehhez a stílushoz a magassarkú cipő nem illik, helyette válasszuk inkább a lapos darabokat.

Kiegészítők - elengedhetetlen kiegészítő a csipke fátyol, vagy a csillogó tiara fejdísz, esetleg kalap hálóval és a hosszú kesztyű. Természetesen ezekhez az igazgyöngy vagy a strasszos csillógó ékszerek illenek leginkább.

Helyszín, dekor - ha vintage esküvőt tervezel, célszerű azt a kort elképzelned, amelyet meg szeretnél jeleníteni valamennyire az esküvődön. Kicsit bele kell élned magad az akkori nők életébe, máris könnyebben fog menni a dekor kitalálása. Jó döntés lehet a kastély, vagy egy belvárosi palota, melynek van bálterme, nagyobb esküvő esetén egy múzeum. Dekorációban is fontos kiegészítők a csipke, tüll, sok élővirág, üveg, kristály, porcelán, igényes terítés. Valamivel egyszerűbb a döntés, ha a retró hangulatot választod, egy jó helyen lévő étterem, melynek van kertje, tökéletes helyszín lehet.

Ha a századforduló hangulatát szeretnéd felidézni, szerintem nem lehet kihagyni, hogy old timer-rel érkezzetek az esküvő helyszínére, a hatás -bizton állíthatom - fergeteges.

És nézzünk néhány fotót, melyek a vintage stílust jelenítik meg:

 

 

Wedding, Flowers, Hair, Reception, Cake, White, Dress, Bridesmaids, Yellow, Jewelry, Inspiration, Board, Vintage, Sunflower

 

Flowers, Reception, White, Decor, Blue, Wedding, Vintage, Valley, Elizabeth, Ojai, Messina

Flowers, Hair, Green, Dress, Red, Orange, Brown, Blue, Wedding, Bride, Yellow, Inspiration, Board, Groom, Outdoor, Vintage, Jagger photography- wa, Bike


 

 

 

 

 

Wedding, Flowers, Reception, Cake, Pink, White, Dress, Bridesmaids, Gold, Inspiration, Board, Vintage, Bari jay, Natalia misslin

 

Wedding, Diy, Vintage, New, York
Wedding, Flowers, Reception, Cake, Dress, Red, Blue, Bridesmaids, Invitations, Black, Inspiration, Board, Vintage, 50s, Rockabilly, Stephanie james couture, 1950s, Psychobilly, Wiggle dress

 

 

 

 

 

 

 

Forrás:www.projectwedding.com

 

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.pontnektek.hu

 

 

 

jún
9

A gyönyörű ruhához gyönyörű cipő illik. De ami szép az minden esetben kényelmes is? Gondoljatok bele, hogy legalább 8-10 órát kell viselnetek álmaitok öltözékét - beleértve a cipőt is - tehát mind a menyasszonyi ruhát, mind a cipőt igyekezzetek úgy kiválasztani, hogy az ne csak szép és mutatós legyen, de kényelmes is. Nem könnyű feladat!

Hogyan válasszunk cipőt?

Az alábbiakat vegyük sorra:

- melyik évszakban van az esküvő?

- milyen a ruha színe?

- milyen stílusú cipőt szeretsz hordani (lapos, magas, hegyes orrú, stb.)?

- később tudod-e használni?

 

Ha ősszel, télen van az esküvőd érdemes bőr cipőt választani, hiszen nem lehet tudni, vajon milyen időjárási viszonyok lesznek esküvőd napján. Egy szatén cipő talán nem éppen a legmegfelelőbb csapadékos, vagy hideg időjárás esetén.

Akinek tavasszal vagy nyáron van az esküvője, annak könnyebb a helyzete: nem csak az erre szakosodott szalonokban válogathat, hanem a cipőboltok választékában is talál fehér vagy krémszínű topánkát.

Ha fehér a ruhád, egyértelmű, hogy a cipőd is fehér legyen, ha krémszínű akkor pedig a lábbeli is legyen krémszínű. Létezik olyan megoldás is, amikor a kiválasztott ruha színéhez színezik a selyemszatén cipőt, így tökéletesen egy árnyalatban pompázik a ruhád és cipőd.

Ha a hétköznapokban is szereted a magassarkú, elegáns cipőket, megint csak könnyebben fogsz tudni választani. Ha viszont nem ez a helyzet, szánj elegendő időt a cipő kiválasztására is. Nyugodtan sétálgass benne az üzletben, próbáld elképzelni, hogy ebben kell fél napot töltened, állni, sétálni, táncolni. Ha csak kicsit is bizonytalan vagy, úgy érzed, hogy nem 100 %-os, inkább próbálj másikat.

Javaslatom azoknak a menyasszonyoknak, akik nem szeretik a magassarkút, hogy csak a szertartás(ok) idejére bírják ki ezt a megoldást, utánna viszont - főleg ha hosszú a ruha - nyugodtan váltsanak kényelmesebb cipőre, balerina cipőre, vagy a bevállalósak akár még a tornacipőt is megkockáztathatják a buli idejére.

A praktikusságot szem előtt tartva érdemes úgy cipőt választani, hogy azt később is használni tudd. Hamár nem kevés pénzt kifizetsz egy cipőre, akkor az ne csak egy alkalomra szóljon.

És a legfontosabb: mikor hazaviszed a kiválasztott cipőt, otthon többször is próbáld fel, viseljed hosszabb ideig, lépegess benne, gyakorold, hogyan tudsz benne sikkesen mozogni, sétálni, táncolni. Mikor az utolsó ruhapróbára mész, vidd magaddal, hogy a ruhád hosszát a cipőd magasságához tudják igazítani.

 

Esküvői
cipők

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép: ADEO 2000

 

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.pontnektek.hu

 

 

jún
7

Legyen saját illata esküvőtöknek!

Azzal nagyon sokan tisztában vagyunk, hogy emlékeinkhez általában kötődik valamilyen illat; pl. külföldi utazásainkhoz, az otthonhoz, ahol fölnöttünk, az iskolához, ahova kisgyerekként jártunk, stb.

Miért ne lehetne esküvőtöknek saját illata? Egy egyedi, csak hozzátok köthető kellemes aroma. Van kis hazánkban egy illóolajokkal, aromaterápiával foglalkozó cég, aki többek között ezen szolgáltatással is foglalkozik.

Hogyan is valósúlhat meg ez a különlegesség?

A saját illatkreáció úgy születik meg, hogy a menyasszony és vőlegény közösen, egy aromaterapeuta segítségével alkotja meg különböző olajokból, aromákból azt a csak rájuk jellemző, egyedi illatot, mely végig kísérheti nem csak esküvőjüket, de későbbi közös életüket is.

Ez a kreáció előszőr az esküvői meghívón jelenik meg (illatos meghívó), majd a szertartás(ok) és a lakodalom helyszíne is diszkréten ebbe az illatba öltözik. Akár köszönetajándékként is adhatjátok vendégeiteknek, apró üvegcsékbe töltve. Később pedig minden házassági évfordulón, családi ünnepeken újra föl lehet idézni.

Az anyagok, illóolajok, melyeket a cég használ, csak természetes összetevőket tartalmaznak (virágok, növények olaja, aromája). 

Azt gondolom, hogy ez egy olyan különleges szolgáltatás, mellyel valóban egyedivé varázsolhatjátok esküvőtöket.

 

Bővebb információért bátran keressetek.

 

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.pontnektek.hu

máj
19

 

Mi is az az esküvői vendégkönyv?
 
Mint nagyon sok esküvővel kapcsolatos ötlet, ez is az angolszász országokból ered, nálunk talán most van elterjedőben. 
 
Tulajdonképpen egy albumszerű könyv, üres lapokkal, ami azt a célt szolgálja, hogy az esküvőn részt vevő vendégek gratulációikat, jókívánságaikat írásban is megörökítsék a pár számára.
 
Célszerű a vacsora helyszínén egy mindenki által jól látható és jól megközelíthető asztalra elhelyezni egy tollal együtt. Nem árt, ha a vőfély vagy ceremóniamester külön felhívja erre a vendégek figyelmét és lelkesíti őket, hogy mindenki írjon valamit a pár számára.
 
 
http://www.thecardgallery.co.uk/shopimages/products/normal/Wedding-Guest-Book-Personalised-GB09.jpg
Guest book wishing tree

 

 http://www.thegiftexperience.co.uk/cms_media/images/fs511al_wedding_guest_book_and_pen.jpg

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az eslő kép egy klasszikus formája az esküvői vendégkönyvnek, míg a harmadik változat egy igazán elegáns, ezüstözött változat. A középső képen látható megoldást inkább a kreatív menyasszonyoknak ajánlanám. Nem kis munka annyi cédulát felszalagozva előre elkészíteni, ahány vendégre számít a pár. Viszont biztos vagyok benne, hogy a siker kárpótolni fogja a fáradtságot!
 
Darvas Piroska
esküvői tanácsadó, esküvőszervező
 
máj
10

A fotó az, amely évek múltán is megmarad számotokra esküvőtökről. Ezeket fogjátok gyerekeiteknek, unokáitoknak mutatni. Mivel a legtöbb ember életében ezek megismételhetetlen pillanatok, mindenképpen nagyon körültekintően kell kiválasztani az esküvői fotóst. Hangsúlyozom - esküvői fotóst! Nem szabad megelégedni azzal, ha egy barát, rokon fölajánlja, hogy majd fotóz az esküvőtökön. Nincs annál kellemetlenebb helyzet, mikor a fotós lemarad a nagy pillanatokról, mert éppen elment egy pohár italért, vagy eldumálta az időt a rég nem látott ismerőssel, rokonnal. Ezeket a felajánlásokat udvariasan hárítsátok el azzal, hogy szeretnétek, ha esküvőtök napján veletek együtt örülne, szórakozna és nem munkával töltené az idejét.

Az igazán jó esküvői fotóknak nem csak szépnek kell lenniük, hanem az egész nap eseményeit el kell tudniuk mesélni, vissza kell tudni adni azt a hangulatot, amely esküvődet jellemezte. A jó szakember azokat a pillanatokat is megörökíti, amit a legtöbb ember észre sem vesz; a készülődés pillanatait, a menyasszonyt, vagy a vőlegényt körülvevő barátok vidám mosolyát, egy-egy legördülő könnycseppet nem csak az örömszülők arcán, ellesett pillanatokat, stb.

Hogyan tudod eldönteni ki a jó esküvői fotós?

1. Alapvető kérés, hogy mutasson referencia anyagot.

2. Kérdezz rá, milyen felszereléssel és hány darab fényképezőgéppel dolgozik?

3. Milyen gyakran fotóz esküvőket? Értelemszerűen, ha csak hobbyfotós, nem ő lesz a megfelelő ember számotokra.

4. Mennyire nyitott az újdonságokra, hogyan képzeli el a beállított képek elkészítését?

5. Milyen formátumban adja át számotokra az elkészített fényképeket?

6. Mit tartalmaz a vállalási ár? Hány órát van jelen esküvőtökön?

7. Milyen garanciát tud nyújtani, ha baleset, vagy betegség miatt ő nem tud részt venni esküvőtökön?

8. A legfontosabb pedig a szimpátia: nem mindegy, hogy kivel vagytok együtt akár 10-12 órát, mennyire tudjátok a társaságában fesztelenül, jól érezni magatokat. A szép fotók egyik kulcsa a jó hangulat. A fotósnak ahhoz is kell értenie, hogyan tudja kihozni belőletek legjobb formátokat életetek egyik legfontosabb napján.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kellemes napot,

Darvas Piroska

esküvői tanácsadó, esküvőszervező

www.pontnektek.hu

süti beállítások módosítása